NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt.


Tájékoztatjuk a tisztelt gépjármű használókat, hogy Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2020. január 30-i Közgyűlésén módosította a Szolnok város helyi parkolási rendjéről szóló 17/2001. (V.24.) önkormányzati rendeletét.

A módosítás értelmében az OTP Bank mögötti, a Szapáry út és a Magyar utca által határolt (Árkád parkoló) – területen egy új V. zóna kerül kialakításra, ahol kizárólag érmés és mobiltelefonos díjfizetés mellett valamint a lakóhelyhez kötött kedvezményes un.” lakossági bérlettel” lehet parkolni. Ezen területen a zónás bérletek a rendelet hatályba lépését követően nem lesznek érvényesek.

2020. március 1-től az I/piros és kombinált zónás bérletek ára 20%-al emelkedik a korábbi kedvezmények megtartása mellett, az I/piros zóna és az V. zóna óradíja pedig egységesen 380 Ft / óra lesz. A többi zónában óra díjjak ill. bérletek díjai változatlanok maradnak. Kérjük a parkoló használókat, hogy az esetleges kellemetlenségek elkerülése érdekében a fenti módosítások betartására szíveskedjenek fokozottan figyelni.