NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt.
Tisztelt Érdeklődő!
Magyarország idén is csatlakozik az Európai Bizottság LIFE+ programja keretében megvalósuló Európai Hulladékcsökkentési Hét (European Week for Waste Reduction, EWWR) kampányhoz, amelynek keretében az Európai Unió országaiban önkéntesek a saját ötleteik megvalósításával hívják fel a figyelmet a hulladék keletkezés megelőzésének, a keletkezett mennyiség csökkentésének, a termékek újrahasználatának és a különböző anyagok újrahasznosításának fontosságára.
Az idei évben november 19-27. között kerül megrendezésre az Európai Hulladékcsökkentési Hét, melynek minden évben van egy központi témája, idén ez a „Többet ésszel, mint csomagolással” gondolat. Ennek lényege, hogy kerüljük a felesleges csomagolás használatát, ne pazaroljuk erre egyre szűkösebb erőforrásainkat! Ez jelentheti többek között a helyi termékek csomagolásmentes vásárlását, saját bevásárlótáska, kosár, doboz, üveg többszöri újrahasználatát, a hazai friss idénytermékek előnyben részesítését, a környezettudatos vendéglátást, saját törülközők használatát, stb., valamint az eldobható műanyag poharak, evőeszközök, papírok használatának mellőzését.
A fentiekre tekintettel Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft-vel, a Zöld Misszió Egyesülettel, valamint a BI-KA Logisztika Kft-vel közösen
VERSÍRÓ PÁLYÁZATOT HIRDET
„Szolnok! Többet ésszel, mint csomagolással”
TÉMAKÖRBEN
Általános iskolások alsó és felső tagozata számára!
Pályázat feltételei:
A pályázaton kizárólag olyan versek kerülnek értékelésre, melyek a hulladékokat, különös tekintettel a csomagolási hulladékokat, valamint azok keletkezését, megelőzését, kezelését, mennyiségének csökkentését helyezik a középpontba, valamint az előbbiek kapcsolatát mutatják be a környezettel és a környezetvédelemmel.
Általános iskola alsó tagozatos pályaművek maximum 5 versszakból, míg felső tagozatos munkák maximálisan 8 versszakból állhatnak.
Minden korosztály számára a versenyre nevezett munka pályázati technikája, formája, illetve verselési lehetősége szabadon választható. Az alkotások csoportosan is elkészíthetőek, azonban ez a díjazást nem befolyásolja.
A pályázatra nevezett munkák kizárólag egy különálló lapon adhatóak be, melynek a hátoldalán fel kell tüntetni:
– a pályázat készítő(k) nevét, életkorát;
– intézmény nevét- címét, a pályázat készítő osztályának/csoportjának megjelölésével;
– a pályamű címét.
Azok a pályázatok, melyek a fenti kritériumoknak nem felelnek meg, kizárásra kerülnek.
Nincs korlátozva, hogy intézményenként hány munka kerülhet beküldésre, azonban a beadási határidő lejártával nem áll módunkban elfogadni a munkákat.
A munkák zsűrizése 2016. december elején, a díjazottak kiértesítése december 10-éig megtörténik, valamint a nyeremények átvételről és az egyéb részletekről is értesülnek a nyertesek.
Az alkotásokat postai, elektronikus úton, valamint személyesen 2016. november 19-től kezdődően 2016. november 27. 24.00 óráig nyújthatók be az alábbi címekre:
- postai úton és személyesen:
NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft.: 5000 Szolnok, József A. u. 85.
A pályázaton fel kell tüntetni: „Szolnok! Többet ésszel, mint csomagolással” versíró pályázat
- elektronikus úton:
info.szolnok@nhsz.hu
Az elektronikus üzenet tárgya: „Szolnok! Többet ésszel, mint csomagolással” versíró pályázat
A pályázattal kapcsolatosan az alábbi elérhetőségen érdeklődhet (kapcsolattartó):
NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft.
Petrovics Zsuzsanna marketing asszisztens
Tel.: (+36) 56/511-455,
Mobil: (+36) 20/245-6071
Postacím: 5000 Szolnok, József A. u. 85.
E-mail: petrovics.zsuzsanna@nhsz.hu
Díjazás alsó és felső tagozatban egyaránt
- Első helyezettek: 20 000 Ft értékű ajándékutalvány
- Második helyezettek: 15 000 Ft értékű ajándékutalvány
- Harmadik helyezettek: 10 000 Ft értékű ajándékutalvány
Alsó és felső tagozatból összevontan egy különdíj is átadásra kerül. A díjazott gyermek az osztályával együtt részt vehet egy tanulmányi kiránduláson a Szolnok Térségi Hulladékgazdálkodási Rendszer létesítményeiben 2017 tavaszán